Piros 85 – Egy hosszú megpróbáltatás

Immár 13. alkalommal került megrendezésre a Piros 85 teljesítménytúra. Természetesen rövidebb távok is megrendezésre kerültek, ki-ki hogy mérte fel az erejét. Az útvonal azért "Piros", mivel a túra immár Rómaifürdőtől egészen Budaörsig a P- turistajelzésen halad végig, 85 km-en keresztül, 3205 m szintemelkedéssel, szóval a gyakorlottabb túrázók csemegéje ez a táv.

Piros 85 Márton Dániel (DJ_RushBoy) szemszögéből:

Sajnos a csütörtöki 3:58-as hegyi maratont nem sikerült kipihennem úgy ahogy terveztem, így már a reggeli kelés is nehéz volt. Félve indultam el, néha sántikálva, de erőtől duzzadva, mert ez bizony egy kemény kihívás volt a javából. Reggel sikerült az 5:20-as hévet elcsípnem, így a rajt előtt negyed órával már ott voltam. Egyre többen jöttek, köztük sok-sok ismerős. Ezekkel az emberekkel az ország különböző pontjain majdnem minden hétvégén találkozok. Mire jött a nagy tömeg szerencsére az útvonalleírást már a kezemben tartottam, és nekiindultam a hegyeknek. A Nagy-Kevély tetejéről megkapó volt a kilátás. Alattunk mindenhol felhők, mintha a világ végén járna az ember.
Piros 85Ellenörzőpont következik. Pecsétet kapok ismerősöktől. Ezek a pecsétek azért kellenek, mert sajnos nem mindenki tartja az adott útvonalat. Robogok tovább a Kevély-nyeregbe, ahol több turistajelzés is elágazik, természetesen a P-n maradok. Jó kis lejtős rész jön Csobánkáig, próbálok bele-bele kocogni, de a lábam most nem engedelmeskedik, így rájöttem hogy inkább maradok most a gyaloglásnál. Ismerősöket érek utól, aztán engem is utólérnek, ismét egyedül maradtam. Nembaj, azért szeretek így is túrázni. Következő ellenörzőpont a Tölgyikrek volt, ám előtte egy hosszú emelkedőn kellett átvergődni magamat. A jelzések nem mindig jó helyen voltak, így 1-2 kavargás bizony volt. Nekem az a taktikám, ha kb. 2-300 méteren keresztül nem látok jelzést, akkor érdemes visszafordulni a legutolsóhoz, hisz lehet hogy éppen most rontottam. Persze ha az útvonal adja magát akkor érdemes ennél többet menni jelzés nélkül.
Felérve a Tölgyikrek ellenörzőponthoz (18 km-nél jártam) ismét pecsételés, és a pontőr finom cukorkát ad. Ismét könnyebb rész következik, leérünk a Sikárosi-rétre, ahol már sokszor jártam, és mindig gyönyörűnek találom. Az Országos K- jelzést itt elterelték fakitermelés miatt, így aki kéktúrázni szeretne menni az itt nagyon figyeljen. A kerülő jelzés amúgy szépen fel van festve. A Szőke-forrás-völgyében gyalogolok, vadregényes rész. Patakon átkelések, meredek völgyek előttem, így figyelni kell mikor és hova lépek. Leérek Dömösre. (30 km) Itt vár egy frissítőpont megannyi finomsággal. (zsíros,vajas,májkrémes kenyérhegyek, illetve narancs, és málnaszörp) Egy negyed órát eltöltök itt, nem tudok betelni a szendvicsekkel. Nagy nehezen rászánom magam az indulásra, előtte azért beugrom a boltba veszek 3 fél literes üdítőt, mert bizony éjszaka nem sok lehetőség lesz rá. Most jön az egyik kemény és meredek rész, a Pilis kedvenc kirándulóhelyét kell felkeresni mégpedig Dobogókőt. Gondolom ezt a nevet a szakmában nem jártasok is hallották már. Először a Szakó-nyeregbe mászok föl meredeken, majd jön Dobogókő. Útközben rengeteg kirándulóval találkozok, talán ennyi embert még nem is láttam itt. Jó dolognak tartom hogy hétvégén kikapcsolódnak az emberek, és Dobogókő erre alkalmas hely. Van itt kilátóhely, büfé, szálloda, étterem stb. Kapok egy pecsétet a turistamúzeumban, majd kicsit pihenek. (37 km 1600 m szint) Továbbra se oldódik föl a lábam, és egyre jobban kezd fájni a lábfejem. Dehát így jár az aki maratonozik előtte..
Erőt veszek magamon és indulok tovább, hiszen még megannyi érdekesség áll előttem. Áthaladok Pilisszenkereszten, majd most nagyon figyelem a leírást, mert egy becsapós, kavarós rész következik. Történt ugyanis hogy a régi P- jelzés tovább megy egyenesen a műúton be Pilisszántóra, de nekünk előtte le kellett fordulni az új jelzéseken egy nyílt terepes részre. Ez eddig jól volt jelezve, de utána a réten nem lehet jelzéseket fölfesteni, így hagyatkoztam a leírásra. Kicsit tévelyegtem, de ez nem volt több pár percnél, meglett a helyes ösvény. Innen szintben megyünk a következő pontig a Csévi-nyeregig. Na, most már megvan több mint a fele! (46,7 km)
A lábfejem továbbra is hasogat a fájdalomtól, de erről már nem írok, hiszen minden mondat végére odatehetném, mert sajnos a célig nem nagyon változott a helyzet. Következik egy viszonylag hosszabb rész, ilyenkor már az ember elkezd általában fáradni, velem sincs másképp. A Vörös-hegyi-nyereg gyönyörű, csak ajánlani tudom mindenkinek. Könnyen megközelíthető Pilisvörösvárról. A P- illetve a P körsétaút jelzéseken haladtam mesebeli fenyvesek között több kilométer hosszan, magasan, gyönyörű időben, megkapó kilátással. Kell ennél több? Ilyenkor érzi az ember azt hogy már megérte eljönni. Leérek a következő ellenörzőponthoz, a Kopár Csárdához. Itt az egyik főrendező pecsétel, és vár minket a leves(!!!). 54 km után a legjobban ez tud esni, ezt elhihetitek nekem. Sajnos a depócuccom nem érkezik meg a helyszínre (lehetett még a rajtban előreküldeni dolgokat amik éjszaka jól jöhettek), bár mindössze a nagykabátomat küldettem előre ami nem is kellett mert szuper idő volt, de azért belegondoltam hogy mi lett volna ha mondjuk a fejlámpámat küldöm ide, és a kocsi még sehol… Voltak is ebből problémák, de a szervezők megígérték hogy jövőre ezen a kis malőrön javítanak. Megittam még a Csárdában két multivitaminos üdítőt, majd rászántam magam a továbbindulásra. Egy kemény mászás után 1 km múlva ismét ellenörzőpont, itt nem szöszmötölök, indulok egyből tovább. A lejtőn utólérek két ismerős túratársat, velük is maradok egészen a túra végéig, meg amúgyis kezd már sötétedni, nem szeretnék egyedül bolyongani az erdőben. 58 km-nél kap minket el a sötétség, innen már lámpázni kell. Az éjszakai túrázásnak van egy külön feelingje amit át kell érezni. Sok teljesítménytúra direkt az éjszakára van specializálódva, ezzel is fölkészítenek a keményebb, és hosszabb távok teljesítésére. Örülök hogy társaságban vagyok, mert jó társaságban nem csak az idő, hanem a kilométerek is repülnek.
Jött az egyik legmeredekebb emelkedő a túrán, a Nagy-szénásra (550m) kellett felmászni. Valahogy erőre kaptam, és gyors tempóban fel is értem az ellenörzőponthoz. Itt ismét rengeteg édesség, nem győztem válogatni (süti, sós, füge(!)). A csúcs után meredeken ereszkedtünk le Nagykovácsiba. Tavaly óriási hóvihar tombolt errefele, most gyönyörű nyugis idő. Nagykovácsiba (65 km-es résztáv célja) ismét kenyér és üdítőhegyek. Feltankolunk rendesen a maradék 23 km-re. Innen már a Budai-hegység P-jelzését szeljük tovább. Az aszfalton egyből meredek emelkedő vár, de felérve az erdőhöz jó ideig szintben megyünk, és bizony toltuk neki rendesen. A rétnél természetesen nem vágunk át, megkerüljük a P- jelzésen, majd egy kis kaptató után felérünk a Fekete-fej nevű ellenörzőponthoz. Itt már bizony 73 km a lábunkban volt. Piros 85 teljesítménytúraFölérünk a Hárs-hegyi körútra, ahol két napja a maratont futottam, majd le Szépjuhásznéhoz, és irány Budap
est legmagasabb pontja a János-hegy. Innen már belassultam kicsit, nem ment már a lábam, minden izom fájt. De küzdöttem, és mentem. Azt hittem sosem lesz vége, de a semmiből egyszercsak előbújt a gyönyörűen megvilágított Erzsébet-kilátó, a János-hegy csúcsa. Ezt a csodás kilátót Budapestről is rengeteg helyről láthatjuk sötétben, az erős fényei kiemelkednek a környezetből. Leülök a földre, próbálom megiszogatni az itt kapott energiaitalt, de csak a fele megy, a többi nem csúszik már. Menni kell tovább nincs mese, amúgyis hideg szél van itt a csúcson. Kellemesen lejtős úton megyünk, és minnél lejjebb érünk annál jobb lesz az idő is. Beérünk Makkosmáriára, itt egy óriási templom előtt vár minket az ellenörzőpont. Kapunk egy tábla csokit is, plusz szolgáltatás! Innen 6 km a cél, de az apróbb szintemelkedésekkel is már nagyon meg kell küzdenem. Vonszolva viszem fel magam, de mikor fölérek konstatálom hogy még közel sincs vége. Megint szintek és szintek. Nem nagyok, de nekem már óriásinak tűnnek. Egyszercsak vége! Még mielőtt mindenki a szívéhez kapna nem adtam föl, és még csak nem is nekem lett végem :-)), hanem a szintemelkedéseknek lett vége, és innentől már csak lefele kellett menni. Azért nem repestem az örömtől, mert ez a lefele is köves, csúszós, benőtt úton vitt, de már jártam erre, és tudtam hogy már közel a vége. Egyszercsak leérek az aszfaltútra, még 1,5 km gyaloglás a Budaörsi Városi házba, ugyanis ez volt a cél. És igen! Beérek a célba! Elcsigázva, meggyötörve, sántikálva, de itt vagyok. Reggel még alig bírtam fölkelni az izomláztól, gondolni sem mertem a 85 km-re, de milyen jó érzés ilyenkor a gratulációkat fogadni.
A célban korlátlan szolgáltatás, virsli, és meleg tea kíséretében. De jól jön ez ilyenkor. Megkapom a jelvényemet és az oklevelemet, és boldogan ülök le vacsorázni. Összességében ez egy kemény túra még izomláz nélkül is, kitartó és lelkes szervezőkkel. Mindenki büszke lehet aki teljesítette ezt a küldetést. Nekem jövőre is itt a helyem.

Beszámoló: Márton Dániel (DJ_RushBoy)

Fotók: Oláh Tamás

Címkék: , , , ,

Itt lehet hozzászólni !