‘világutazók’ címkével ellátott bejegyzések

London-Sydney bringával – Interjú

Június elején volt szerencsém vendégül látni otthonunkban a két “szimpatikus idiótát”. Henry és Jamie két angol srác, akik a fejükbe vették, hogy elkerekeznek Londonból Sydney-be. Couchsurfing-en találtak rám, én persze – fekvőgipsz ide vagy oda – egyből kaptam az alkalmon és fogadtam őket, nem minden nap találkozhat két ilyen őrülttel az ember.

Balról jobbra: Henry, Árpi(gipszben), és Jamie

Ha már ilyen szerencsés voltam, gondoltam másokra is, és rögtön az első budapesti estéjükön készítettem velük egy interjút:

Röviden mutassátok be magatokat! Hogyan találkoztatok a kerékpártúrázással?
Jamie King: Ez az első nagyobb túrám. Olvastam néhány könyvet, melyek nagyban motiváltak. Ezek közül kiemelném Alastair Humphreys Moods of Future Joys című könyvet, amely nagyon nagy hatással volt rám. Ezelőtt volt már néhány kisebb túrám Wales-be és az angol partokra pár alkalommal, de egyik sem volt ilyen mértékű.

Henry Bydon: Mielőtt rászántam magam erre az útra, semmilyen kerékpártúrát nem tettem még. Elolvastam Alastair Humphreys két könyvét, a Moods of Future Joys és a Thunder and Sunshine-t, amelyek hatalmas mértékben inspiráltak rá, hogy csináljak valami nagyot. Nem akkorát, amekkorát ő, de valami “epikus”-at. Majd találkoztam Jamie-vel, tettünk néhány próbakört, összesen talán 400km-t, aztán májusban elindultunk London-ból…

Mióta ismeritek egymást, és hogyan találkoztatok?
Egy közös barát által találkoztunk. Már bennem volt a menés, de csak abban az esetben akartam útra kelni, ha van útitársam. Aztán egy közös ismerősön keresztül hallottam Jamie-ről. Leültünk párszor dumálni, egyeztettük a terveinket, aztán eldöntöttük, hogy megyünk! Ez kb. egy évvel ezelőtt volt. Egy évig csak terveztünk és pénz gyűjtöttünk az útra.

Londontól Sydney-ig bringával… Elsőre totál őrültségnek hangzik! Mégis, alapjában véve, miért csináljátok?
Azon túl, hogy “Látni a világot!”, talán azért, hogy kiszakadjunk a megszokott hétköznapokból, és megtapasztaljuk a korlátainkat. Megtapasztalni egy más életformát, egyszerű életet élni.

Miért választottátok a kerékpártúrát, miért nem utaztok csak egyszerűen hátizsákkal, vagy autóval?
Alastair Humphreys tehet róla! :) Ahogy ő leírta a kerékpározást, mint utazási formát, az nagyon megragadott. Na és persze olcsó! De ami még fontosabb, hogy a táj része vagy, látod az embereket, nem vagy elválasztva egy üvegfallal mindentől. És amikor csak akarod, letérsz a főútról. (“off the beaten track”) Így el tudunk jutni olyan helyekre, ahová hagyományos turisták nem. (tovább…)