‘világbajnokság’ címkével ellátott bejegyzések

Terepfutó Világbajnokság

La 11ème Merrell Sky Race
2nd IAU World Trail Challenge

Azt hiszem nagy hiba lenne csak a versenyre korlátozni az élménybeszámolót, tekintve hogy a megelőző napok eseményei is igen fontos részét képezték a mentális felkészülésnek.
Csütörtökön valamivel este 6 után vágtunk neki a nem éppen rövid útnak Ispi, Zoli (a sofőrök és segítők legjobbika) anyukám, apukám és jómagam. Köszönhetően az Ultrabalaton óta hordozott és azóta csak tovább fokozott alváshiánynak, a magyar határtól a francia határig egy cappuccinot (a mélyebb alvás elősegítése érdekében muszáj volt) kivéve semmire nem emlékszem. Reggel 7-kor érkeztünk meg Monétier városkába, a számunkra kiszemelt szállodába.  Egy kiadósnak nem mondható reggeli után, mivel frissek és kipihentek voltunk, célba vettük a versenyközpontot. Hát még igen berendezés alatti állapotában volt minden, így némi türelemre kértek bennünket, melynek jutalmaként végül megkaptuk az Hongrie csapatnak összeállított információs dossziét. Áttanulmányozva rögvest szembesültünk az első problémával: nemzeti mez viselete kötelező a nyitó- és záróünnepségen. Gyors telefon haza, hátha… A csapat egy része már Mariborban, a másik meg nem veszi fel a telefont.  Gyors újratervezés: a frissítő állomások megtekintésébe beiktatjuk a brianconi pólókeresést. Irány a Galibier, az első csúcs, az első frissítővel. Már autóval is elborzasztó volt, nem is igen akartuk végiggondolni Ispivel, hogy gyalogszerrel milyen lesz. A turistaháztól (itt volt a frissítőpont) kocsival mentünk a csúcsig, így nem láthattuk a vízszintes sziklafalat, amit vasárnap mind az összes érzékszervünkkel megtapasztalhattunk.  A csúcson a dermesztő szélben kis télidéző hógolyózást produkáltunk, majd az útjelző rózsaszín pöttyöket felfedezve, letekintettünk a mélybe, az egy nyomsávos, sziklás ereszkedésre.  A következő két frissítőpont előtt kifejezetten jól esett a kis brianconi kitérő. Rendkívül kedves, szívélyes, segítőkész franciák, gyors címer és betűforma keresés, kisméretű póló nincs, fehérből pedig csak 4 db, de legalább másfél óra múlva kész. Ez alatt irány Nevache a 2. és 3. frissítők közös támadáspontja. Hát nem a szomszédban van, de tán valahogy belepaszírozható az időbe mindkét pont. Az eredményes nap zárása pizzával és roséval.
Mivel a technikai értekezletre a kiírás szerint csak egy fő mehet, a megnyitó pedig du. 5-kor kezdődik, én pedig soha nem futok egy hétig a verseny előtt, Ispi marad Monétier-ben, fut, technikai értekezik, fogadja a többieket, mi pedig brianconi kirándulunk. A vár után még a telefericet is kipróbáltuk, megmásztuk a Prorel (2566 m) csúcsát, üzentünk a brianconi Notre Dame vendégkönyve által az utókornak.  Mire visszaértünk a szállásra Carlossal, Gergővel, Balázzsal kiegészülve a fiúk kiokítódtak a technikai ismeretekből. Csodásak voltunk a hófehér egyen pólónkban, de Ildi még mindig hiányzott. Az ünnepségre végül sikerült teljes létszámban pózolni a sajtónak.  Mivel  a hivatalos tészta partyhoz a szokásos sorban állás társult, a kajajegyeinket a szülőim nyerték meg, ezalatt én nyugodtam bepakolhattam, készülhettem a holnapra. Ja igen, a szövetség Ildivel küldte ki a versenyzős mezeinket, igazi pályaversenyző mezek: használt női top, kis zöld bugyival (más után felvenni az alsóneműt… tiszta, száraz érzés), fiúknak atléta, kifejezetten hátizsákos strapát bíró masszív anyagból.
(tovább…)