‘túra’ címkével ellátott bejegyzések

“Ma mi” túráink a havas Tátrában

A hétvégén kirándulni voltunk a Tátrában. Igen, a múlt héten, amikor annyi sok hó leesett. Pontosabban nem is a hétvége volt, hanem egy csüt-péntek-szombat, szerda esti leutazással. Éppen ezért, mivel két nap szabinkba került a megmozdulás, eszünkbe se jutott lemondani a Tátránkról, elhatároztuk, hogy ha esik, ha fúj, mi megyünk és jó lesz! Jó lett, és hó is esett, nem is kevés, na de erről később… Banderral ketten vágtunk neki a kalandnak, és biztos ami biztos alapon, a sífutó felszerelést is bepakoltuk a túrabakancsok mellé.
Szerda este még gyorsan átszereltettem a téli gumikat az autóra, majd 8 után valamivel elhagytuk Budapestet. Donovaly előtt egy rendőr állított le. Na, most jön a bünti, 50 helyett 52-vel hajtottam ki a településről, gondoltam, de kellemesen csalódtam. A rend őre csak a téli gumira kérdezett rá, és figyelmeztetett, hogy sok hó esett le és csúszós az út, ezért nagyon lassan, és óvatosan hajtsunk. Láttunk néhány kamiont elakadva, és fent a hágóban, a sípályáknál, amikor kiszálltunk nyújtózkodni, akkor tapasztaltuk csak, hogy valóban komoly a helyzet, jó 40cm hó volt az út mellett. Ekkor már sejthető volt, hogy kalandos lesz ez az utazás.

(tovább…)

Kalandjaink a Lengyel-Tátrában


Szeptember első hétvégéjén kirándulni voltunk a Tátrában. A két naphoz hozzácsaptam a pénteket szabadságból, így már csütörtök este  autóba pattantunk a barátnőmmel, hogy levágtassunk a Lengyel-Tátrába, Zakopane környékére, kirándulni egy kicsit. 3 éve több ízben jártam már a Tátra északi oldalán, és akkor fantasztikus élményekkel tértünk haza, így várakozásokkal teli néztem elébe ennek az útnak is.
Valamivel éjfél előtt érkeztünk meg a Zakopane déli részén található Pod Krokwia kempingbe. Szakadt az eső, ezért úgy döntöttünk, hogy nem állítunk sátrat, hanem a kombi hátuljában alszunk. Ledöntöttük a hátsó ülést, előrepakoltuk a cuccokat, majd megágyaztunk magunknak az így nyert helyen. Nem is volt olyan kényelmetlen, mint vártam.
Reggel sajnos még mindig lógott az eső lába, ezért némi délelőtti extra szunyókálás után csak várost nézni indultunk. Zakopane sétálóutcája még mindig gyönyörű és érdekes; a füstölt sajtok mellett megjelentek az óriási, magas gépfagylaltok is. Aki csokis ízt várna a fehér-barna színű fagylalttól az csalódni fog. ;P Egy ebédnek szánt kebab, egy templomlátogatás és egy kávézás után úgy döntöttünk, most már elég lesz a városból, elindulunk kirándulni, ha esik, ha fúj.
Esett… :) Hol kicsit, hol kevésbé, de szinte végig áztunk, de azért ennek ellenére élveztük az estébe nyúló kirándulásunkat. A Sarnia Skala hegyet néztük ki célpontnak. A völgyből majdnem visszafordultunk, mert sikerült egy kicsit elmennünk rossz irányba, amivel időt veszítettünk, aztán még az eső is egészen rákezdett, de végül nem futamodtunk meg, amit nagyon nem bántunk meg. Bár a csúcs „csak” 1377 méter magas, de mivel a tetején egészen szép sziklás, igazi csúcs-élménnyel ajándékozott meg minket. Az sem volt baj, hogy közben esett, élveztük, hogy fent vagyunk egy hegycsúcson, ahová a saját lábunkon jutottunk fel. Lefelé egy alternatív útvonalon, a sárga jelzésen mentünk le, egy nagyon szép, sziklákkal, vízesésekkel és zubogókkal tarkított völgyecskében. Sajnos ekkor már igencsak sötétedett, ezért nem tudtunk fényképeket készíteni, pedig lett volna miről…
Este megérkezett a társaság java, merthogy ez egy nagy, össznépi kirándulásnak indult, csak mi Zitával lejöttünk egy nappal előbb – ha már lúd, legyen kövér alapon. A kemping éttermében egy közös vacsorázás, sörözés keretében jót beszélgettünk a javában volt kollégákból álló rég nem látott baráti társasággal. Persze a beszélgetések a következő két nap túrái alatt is folytatódtak, aminek nem kicsit örültem, hiszen volt, akit idén még talán nem is láttam, holott anno együtt jártuk az OKT-t, a Fátrát, a Gyergyói Havasokat és még sok-sok mindent… :)
Másnap korán keltünk és megpróbáltuk elérni az első felvonót a Kasprowy Wierch-re. Ez majdnem sikerült – részben miattunk, részben a kisebb sor miatt -, de a tervezettnél kicsit később, olyan 9 körül voltunk fent az 1987 méteres gerincen. Odakint 3 fok volt, és esett… (tovább…)

Fagyos Nagyhalál a Börzsönyben – Túlélőverseny

A hétvégén túlélőversenyen voltunk. Legjobb lesz, ha a verseny honlapjáról idézek, hogy képet alkothassatok arról, hogy miféle is volt ez a megmozdulás: 

„Szeretnél részt venni az Evolúció nagy versenyében? Szeretnéd kipróbálni túlélőgénjeid hatékonyságát? Szeretnéd tesztelni tested és lelked álló-, futó-, tájékozódó és tűrőképességét? Szeretnéd tudni, mit teszel, ha az éjszaka közepén a civilizáció védőszárnyai alól kikerülve hirtelen idegen és fenyegető környezetben, a sűrű és sötét, ámde neszekkel, susogásokkal és szagokkal teli erdő kellős közepén találod magad, ahol semmi másra nem számíthatsz, mint a magad és csapattársaid leleményességére, tudására, eszére, erejére és túlélőösztönére? (Nem beszélve a tőlünk kapott – nem túl informatív – térképről, no de arról tényleg jobb nem beszélni…) Amikor nemcsak túl kell élned az éjszakát, hanem kiismerve az idegen terepet, fel is kell keresned minél több, többé-kevésbé azonosítható tereppontot, és válaszolnod kell a velük kapcsolatos kérdéseinkre? Amikor emellett fa odvában, kő alatt, szikla résében, rókalyukban és tüskebokorban fel kell kutatnod a jól elrejtett kis emblémás cédulákat (bonusokat), ezzel is bizonyítva saját magad és csapatod túlélési potenciálját?              

Amikor az ismeretlen terepet fejedben ismertté, sőt jól ismertté transzformálva nemcsak ki kell keveredned a bozót közepéből, hanem ügyesen taktikázva a megadott idő alatt a terep minél nagyobb részét be kell járnod, és minél több bonust kell elhalásznod a vetélytárs csapatok orra elől? Amikor eközben úgy kell gazdálkodnod testi és lelki erőforrásaiddal, hogy jusson is, és maradjon is a verseny hátralevő részére, hogy majd a terep magadévá tétele után idejében befuthass a megjelölt célba?

Ha a fentiek megdobogtatják a szívedet, ha kedvet érzel kipróbálni saját és csapattársaid túlélőképességét, akkor mindenképpen ott a helyed a Terepjárók Egyesülete következő nagy Túlélőversenyén!”

 Még egy bekezdés a rendezőktől a verseny előtt kapott körlevélből:

„- A nevezési procedúra során több csapat megkérdezte, mi igaz a korábbi versenyekről hallott rémtörténetek közül. Meg kell nyugtatnunk minden aggódót: minden igaz! Sőt, meg annál is sokkal több… Ez itt a Legnagyobb Magyar Szivatások egyike! És persze a  korábban hallottakhoz hasonlókra (csak éppen egészen másokra) számíthattok most is.” 

Hát a egyik Legnagyobb Magyar Szivatásból semmiképpen nem akartunk kimaradni, így már jóelőre beneveztünk öten a versenyre: Anetta, Skuló Marci, Bander, Oszi és én voltunk a csapat, az „Oportói Sárgaszöcskék”. Marci, Bander, és Oszi tagjai voltak az azonos névvel fémjelzett tavalyi győztes csapatnak, úgyhogy fel volt adva a lecke, címet kéne védeni. Hogy sikerült-e, azt még nem tudjuk, az eredmények kiszámítása tavaly is majd fél évig tartott.

(tovább…)

Bakony szurdok-völgyei ajánló

Szereted a kihívásokat? Gyengéid közé tartoznak a szurdokok? Szeretsz megküzdeni a tereppel? Akkor itt a helyed! 2008.09.20-án próbára teheted kitartásodat a Bakony szurdokvölgyei 20, 30, 40, 50, 70 teljesítménytúrán, ill. a Félmaraton, Maraton és Ultramaraton terepfutóversenyen, Zirctől Inotáig. A túra útvonala érinti a Cuha-völgyet, az Ördög-árkot, a Római-fürdőt és a Burok-völgyet is. A terep nehéz, semmi jóra ne számíts! A Burok-völgy tele van keresztbe dőlt fatörzsekkel. De gyönyörű. Pár kép ízelítőül.

                             A Cuha-völgyi viadukt                                                            Az Ördög-gát


 

                            A Cseszneki vár

 

 

 

Ha mindezekkel nem sikerült elriasztanunk, szeretettel várunk!


Bővebb információ:

http://ttt.tr.hu/naptar/tura.php?id=1780

Edit

Hátizsákkal a svéd Lappföldön – 3. rész

Hetedik nap – 2008.06.28.

 

"Ma egy rövidebb napot teszek." Gondoltam én. 7,5 km-nél leültem írni a naplót, attól tartva, hogy elszáll az ihlet. Addigra már annyi mindent láttam…, de legfőképp másztam. Nagyrészt sziklákat. A tó, ami Svédország legtisztább tava – egyesek szerint a Földé – egy gyönyörű sziklaerdő mögött rejtőzik. Ami a mászást illeti, ha követtem volna az ösvényt, amit persze nem tettem, akkor azt hiszem, lemaradtam volna egy kis extra adrenalinról… Na, de ne is ugorjunk ennyire előre.
Reggel nem kellett korán kelnem, mert a busz csak 9 után ment, ráadásul csak 20 percet mentem vele Björklidentől Vassijaure-ig. A busz a helyi vasútállomásnál rakott le. Innen olyan 6-6,5 km a Trollsjön tó. A hegyre vezető kis ösvény igen nehezen volt követhető, néha elvesztettem, majd újra megleltem. Köszönhetem a sok vizes, havas részeknek. Itt is igyekeztem szilárd talajon haladni, amikor lehetett, de sajna nem mindig sikerült. Leginkább a hónak, mintsem a patakoknak köszönhetem, hogy nem úsztam meg szárazon a mai nap. Az idő egyszerűen bámulatba ejtő volt. Felhő alig vagy nem volt az égen. Nem is csoda, hogy hamar leégett az egész fejem. Tetszett, hogy a napszemüveg nyoma is látszódott. A terepről annyit még, hogy kb. 100 m-t emelkedett minden km-en. Persze átlagosan. A tóhoz relatíve lassan értem fel, de minden várakozást felülmúlt, olyan csodálatos volt. Egy apró szépséghibát találtam. A tó be volt fagyva. A jég szélén látni lehetett a kristálytiszta vizet. Csodálatos látványt nyújtott: meredek hegyoldalak vették körbe, a hegygerincekről patakok, vízesések folytak, néhol meg még összefüggő hótakaró is látszódott. Ez volt az eddigi legnyugodtabb hely, ahol valaha jártam. Nehéz lesz ezt felül múlni. Talán a sarkvidék… Azt messziről lehetett látni hol van a tó, a sziklarengeteg is igencsak feltűnő volt, de odaérve igen meglepődtem. Az biztos, hogy a hátizsák nélkül biztos, hogy sokkal könnyebben kúsztam-másztam volna a sziklák közt. Még felfelé menet megpillantottam egy pihenőházat a völgy másik oldalán, gondoltam, hogy megy ott egy ösvény, így egyértelmű volt, hogy arra megyek le a hegyről. Fenn a sziklák közt megálltam 5-10 percre bedobni egy csokit. (tovább…)

Hátizsákkal a svéd Lappföldön – 2. rész

Negyedik nap – 2008.06.25.

a svéd Lappföldön8:00 – Sikerült majdnem mindenem megszárítanom, még a fényképezőgépnek és a bakancsnak kellene. Az eső most nem esik, a nagy kérdés, hogy meddig. Pár száz mérerrel magasabban friss hó nyomai latszódnak. Nagyon jól néz ki. A házinéni azt mondta, hogy most 4 fok van. Ha igaz, amit néhányan mondogattak, akkor holnaptól szép időnek nézhetek elébe. Na meg persze napsütésnek, amit nagyon várok már. És persze az jót tenne a lábbelimnek. A terv remélhetőleg nem változik meg újra, és a napi 23 km-es átlagot hozni tudom péntek estig. Ja, majd elfelejtettem, hogy ma baromi szeles az idő, igaz ebben a völgyben tegnap is az volt. Szükség is van a szélre, hogy elfújja a csúnya felhőket, amik csak nem akarnak magasabbra és messzebb szállni…
¾ 11-kor sikerült elindulnom, igyekeztem minél tovább a házban maradni, hogy a cipőm még szárazabb legyen. Igazából semmi értelme nem volt. Főleg, hogy ami következett az több volt, mint amire számítottam. A napi adag olyan 24-25 km volt, jól felosztva pihenőkkel, nehogy úgy járjak, mint tegnap. 5 km gyaloglás után elértem egy kis pihenőkunyhót. Mondtam is magamban, de jól néz ki. Volt ott egy pár akik ugyancsak megálltak pihenni egy pár percre. Ott kipróbáltam a fényképezőgépet is, és amikor bekapcsoltam, akkor láttam egy kis villanást az LCD kijelzőn. Ennek nagyon megörültem, készítettem néhány teszt fotót. a svéd Lappföldön10 perc pihi után újra felkaptam a hátizsákom és nekiindultam a következő 7 km-es szakasznak. Azért is volt fontos az újabb megállóhely, mert ott volt egy kis bolt, ahol lehetett csokit venni, meg reménykedtem benne, hogy lesz flakonos üdítőjük. Mert ugye a nagy igyekezetemben kidobtam a kezemből a kulacsom, amikor beleestem a vízbe. Így valószínű, hogy emiatt sem haladtam úgy, ahogy akartam, enyhén dehidratált lehetett a szervezetem. Amúgy már az első szakasz sem volt száraz… Végül is mit vártam, ha kb. 2 napig esett az eső? Na igy a 70-80%-ig száraz cipőm semmi idő alatt ismét vizes lett, na azért nem nagyon, de a GTX nem igazán volt hasznos. Bizonyos részek eléggé vizenyősek, mocsarasak voltak, de azért lehetett rendesen haladni. Egész jó tempóban sikerült elérnem a következő turistaházat, ahol megálltam egy bő fél órára pihenni és enni. A boltban vettem sok csokit, egy dobozos Coca-Colát mivel nem volt flakonos üdcsijük. Viszont volt nekik hajtogathatós műanyag poharuk, amit azonnal megvettem, mert nagyon megtetszett. Könnyebb, kisebb és olcsóbb is mint egy fémpohár. Legalább nem kellett melegítgetnem a kezem minden egyes ivás után és még a kesztyűt sem kellett levennem. :) A pihenő után nekivágtam az újabb 8 km-es távnak a nyeregben található kiskunyhóig. Nem is mondtam, de a boltnál volt egy nagy kutya, majd fel akart falni, amikor meglátott. Szerintem kiszagolta, hogy volt nálam egy tábla húsos szalonna, meg kolbász. Azért nem kellett odadobnom neki, hogy elengedjen. :)  Az ösvény lassan ment fel az emelkedőre, persze a felhőktől nem láttam hová is megyek, csak azt tudtam hogy valahova felfelé, ahol véget ér a völgy. Egyre nagyobb foltokban jelent meg a hó. Lassan közelítettem az 1000 m-es tengerszint feletti magasságot, ami azért még nem nagy durranás, főleg a 2100 feletti legmagasabb csúcshoz képest, amit még előző nap meg akartam mászni. Amire kevésbé számítottam, az a meredek és havas emelkedő a völgy végében. Hirtelen felvettem párszáz méter szintet, és alig haladtam néhányszáz métert előre. Mire felértem, azt hittem összeesek a fáradságtól, jó volt megállni és körülnézni, hol is járok. Szerencsére megpillantottam a pihenő házikót ami 100 m-en belül volt. Míg vettem egy kis levegőt odajött egy pár hozzám, hogy készítsek egy fotót róluk. Utána egyből a házhoz siettem, ahol gyorsan leültem pihenni. A ház 1150 m-en van. Ez az ún. Kungsleden legmagasabb pontja. Jó volt megszabadulni a 18 kilós zsáktól. Kezdtem együtt érezni a csigákkal, akik ugyancsak a hátukon cipelik a házuk. :) (tovább…)

Hátizsákkal a svéd Lappföldön – 1. rész

Úgy döntöttem, hogy itt az ideje egy újabb nagy kirándulásnak. Tavaly Svájc, most Skandinávia. Persze sok egyéb ötletem volt, de erre esett a választás a közelsége miatt. Nem tudtam eldönteni, biciklis vagy gyalogos túra legyen, és abban sem voltam biztos, hogy kell-e útlevél Norvégiába. Így Svédországra esett a választás. Pontosan a svéd Lappföldre. Az úticél a Sarek Nemzeti Park lett volna, de mint majd kiderül az egész terv megváltozott. Mindig vonzott a sarkkörön túli kirándulás, és szerencsére nem kellett csalódnom. Az időpont azért esett június végére, mert augusztusban nem tudtam volna 2 hét szabit kivenni. Júni 22-en Londonból szállt fel a gépem a Stansted reptérről, és július 1-jen, Budapesten fejeződött be az idei kirándulás.

Első nap – 2008.06.22.

Végre! Elkezdődött a nyaralás. Már alig vártam, főleg, hogy tudtam mikor és hova megyek. Ez amolyan felfedezőútnak ígérkezik… A repülőút kellemesen telt, időben szállt le a gép Stockholm – Skavsta repülőtéren. Persze a Ryanair szokásához híven nem bírt időben elindulni. A reptéren egész sokat időztem egy utas miatt, akinek valami gond volt az útlevelével/vízumával, de azért nem tartott túl sokáig, meglepő módon mindenkitől megkérdezték, mit akar, és meddig akar maradni Svédországban. A reptérről van rendszeres buszjárat a fővárosba, meg több másik városba. Kemény 150 koronát fizettem érte… Mint utóbb kiderült 100 km-re van ez a reptér a belvárostól, míg a nagy reptér, az Arlanda csak 45-re.
Miután megérkeztem a központi pályaudvarra egyből elindultam megkeresni a szállásomat. Csak pislogtam, hogy mennyi jó nő mászkál az utcákon, persze vasárnap is volt, de tényleg, nem győztem pislogni, ennyi jó nőt már régen láttam… Na de vissza az élménybeszámolóhoz. A szállásom egy kis szigeten volt, ami mellett volt egy nagy hajó. Mindkettő egy híres emberkéről lett elnevezve (Chapman). A szálláson sajna ki kellett mosnom a táskát. Ja, ott is egy tuti nő fogadott… Meggyűlt a bajom a fogkrémmel. Így jár, aki rossz helyre pakol… Nem sokkal később megebédeltem, meg csevegtem egy kicsit 3 német lánnyal, akik ott főztek a konyhában.
Miután jól belaktam, nyakamba vettem a várost. Láttam a palotát, a kék egyenruhás gárdistával, a múzeumokba nem mentem be, mint ahogy a kincstárba sem, viszont egy nagyon szép templomba igen. Egyszerűen gyönyörű volt. Majd ha várost nézni megyek, akkor bemegyek múzeumokba is, most nem… Igazából egy múzeum érdekelt volna, ami sajna bezárt mire odaértem; ez a Vasa hajómúzeum volt – ez egy nagyon régi csatahajó, ami most már csak múzeumként van kiállítva. Olyan mintha garázsban parkolna, mert nagyon vigyáznak rá, minden oldalról be van fedve, kivéve a fő árbocokat. Innen visszasétáltam a szállásra, ahol megismerkedtem három hálótárssal, egy ausztrál párral és egy német sráccal. Volt egy foci EB fesztivál a városban, ahol minden meccset adtak, így szerencsére nem maradtam foci nélkül, de amilyen unalmas meccs volt, kár is volt hogy láttam. Minden rosszban van valami jó ugye? Megismerkedtem egy másik ausztrál sráccal a meccs alatt, és beszélgettünk egy jót, meg ittunk egy sört. A meccs után elköszöntem tőle, meg esett is sajna, aztán szépen haza ballagtam és egyből le is feküdtem.


Második nap – 2008.06.23.

Nehezen ment a kelés, de legalább nem esett. Kellemes, friss volt a levegő a tegnapi zápor után. A szállón a megszokott svédasztalos reggeli várt, ahol persze jól bekajáltam, hogy ne is legyen gondom estig. Pakolás után célba vettem a sportboltokat, ahol nem tudom miért, de tájolót kerestem. Az Arlanda reptéren 20 perc alatt ott voltam a vasútállomásról – 45 km – ott vártam majd 2 órát a Kirunába menő járatra. Persze hogy késett a repülő, aggódtam amiatt, hogy lekésem a buszt, ami Nikkaluoktába ment. Persze ilyen gond nem volt, mert a busz megvárta a repülőt. A női vezető meg mondta is, hogy ő fog oda is menni, így a cuccot a buszban hagyhatom. Szuper! A szünetben elmentem a vasútra jegyet venni, meg gazpalackot beszerezni.
(tovább…)

Utunk a Prédikálószékre

Az idei munka ünnepén egy a pilisben tett túrával ajándékoztuk meg magunkat.
Már hetekkel ezelőtt fogant meg bennem a gondolat, hogy igen jó lenne kiszabadulni a természetbe és nem gondolni sem az egyetemre se a munkára. Többen is kérdezték, hogy mikor megyünk megint túrázni. Arra tekintettel, hogy 4 napos a hétvége és a társaság tagjai közül többen különböző rokonaik látogatását is erre a hétvégére tették, valamint közeleg a vizsga időszak is, végül egy napos túrát szerveztem. Zsófival néztük ki a „dömösi csomópontról” induló túrák egyikét.Utunk a Prédikálószékre Dömösről több irányba is indul turista út. Innen indul a zöld jelzéssel a közismert  Rám-szakadékot is bejáró útvonal is. Azonban mi most egy kevésbé ismert szakaszt választottunk, ami persze csak részben igaz, mert sokaknak ez is ismerős lesz.
Tehát kibuszoztunk az Árpád hídtól Dömösre. (Zárójelben jegyzem meg, hogy ez a  költségtakarékosabb utazási lehetőség ide, persze csak akkor, ha a kerékpározást most nem számítjuk.) Olyan másfél óra alatt értünk Dömösre. Ahol a  hajóállomás utáni és egyben a templom melletti megállóhelyen kell leszállni. Ott található túránk kiindulópontja a helyi kocsma is. Kisebb fészkelődés, mellék helység, reggeli  stb. után el is indultunk. Ekkor már 11 óra volt  uh. Jobbnak láttam kezembe venni az irányítást és indítványoztam az indulást a csapatnak! Azt hiszem ennél szigorúbbnak kell lenni egy  túravezetőnek, de mivel a túra szint idejére mindenütt a 6 órát olvastam, gondoltam nem siettetem nagyon őket. A visszafele elérendő buszok ugyanis óránként indulnak egész 8 óráig, Úgy hogy nem volt mit aggódni ezen. Örömmel vettük észre, hogy több csapat is kirándulásra szánta ezt a napot. A piros háromszöget figyeltük. Tudtuk, hogy innen is rá lehet térni a  Rám-szakadékhoz vezető útra is és figyelnünk kell, mert nekünk déli irányba a piros háromszöget kell követnünk. Azt is tudtam, hogy a túra neheze az elején lesz, a nagy  szintemelkedés miatt erős emelkedővel kezdtünk. Vadálló-kövek Ez mondhatom, hogy mindenkit megviselt, de hamar belejöttünk és így mindenki jó hangulatban folytathatta a kirándulást és felérve a  Prédikálószékre együtt gyönyörködhettünk a  Duna-kanyar szépségében. Az oda vezető út változatos volt ami a fákat bokrokat illeti, de meglehetősen hosszan csak felfelé baktattunk. Örültem, hogy ez nem szegte kedvét egyik pajtásomnak sem. Sok sziklát is láttunk (Vadálló-kövek), melyekre egyenként találgattuk, hogy biztosan valamelyik a  Prédikálószék. (tovább…)