A héten strandröplabdáztunk egyik délután. Fiúk a lányok ellen, mert így vicces! Persze mindkét csapat egyformán béna volt, mert egyikünknek sem ez a fő sportága, csak délutáni időtöltésként ragadtunk röplabdát, ha már a szálláshoz hozzátartozik egy ilyen szép homokozott röplabdapálya. Telt-múlt az idő, és mi fiúk kezdtünk egyre jobban felülkerekedni a lányokon. Aztán jött az ötlet, hogy hogyan tehetnénk izgalmasabbá a játékot. Az egyik cimborát a nézőközönség soraiból sikerült rávenni, hogy ugorjon el bringával egy tálcányi hideg sörért.
Innentől kezdve egyből vidámabbá vált a játék. A következő szabályt csaptuk a szokásos többi mellé: minden nyert pont után iszik az egész pontot szerzett csapat egy-egy korty sört. Így akiknek jobban megy a játék, becsiccsentenek, akik lemaradtak, könnyebben behozhatják a pontokat egy illuminált társasággal szemben. Igen ám, de a lányok rögtön keményen kezdtek, 
nekünk meg csak porzott a vesénk, és irigykedve néztük, ahogy a háló túloldalán söröznek minden pont után. 9:2-re elhúztak, innen már nem tudtuk visszahozni a meccset, hiába az új esélykiegyenlítő szabály. Úgy látszik, ahogyan elkezdtünk tétre (sörre…) játszani, leblokkolt a csapatunk.
Aztán csak összeszedtük magunkat, és a visszavágót már, ha szorosan, a végén egy bravúrral is, de hoztuk. Ekkora már a hangulat is kezdett kerekedni, volt hogy még nem esett le a labda a lányok térfelén a homokba, de mi már rohantunk a sörért. Ahogy elfogyott a frissítő, a kedvenc szurkolónk újabb kocka sörrel jelent meg a kerékpárja csomagtartóján. Folytatódhatott az esélykiegyenlítés. Egyre sűrűsödtek a jelentős mennyiségű folyadék elfogyasztása után szükséges un. technikai szünetek is a játék közben. 
(lásd a képen). Már minden szerzett pont után különböző szlogeneket is kiáltottunk egyszerre összetartott kezekkel, mint ahogy az amerikai csapatjátékokban szokás a játékrészek elején. Nálunk minden egyes szerva új játékrész kezdetét jelentette.
Sőt, mikor a lányok szereztek pontot, mi hullámoztunk Nekik, csak hogy mi is csináljunk valamit, amíg ők söröznek. Mindezt persze a közönség is rettenetesen élvezte, amellett, hogy ők bármikor kortyolhattak a hideg sörből. A végére aztán már igazán vidámmá lettünk, a pontszerzők rendre a kicsi a rakás című játék legalján végezték, sőt a lányok között volt, hogy valakit betemettünk homokkal.
Szóval remekül szórakoztunk, mindenkinek csak ajánlani tudom a strandröplabda ezen alfaját, a szabály egyszerű: 1 pont = 1 korty sör, ennyi az egész!
‘sportágbemutató’ címkével ellátott bejegyzések
Esélykiegyenlítős Strandröplabda
A bumeráng! Eldobtam, és tényleg visszajött…
Tavaly Karácsonyra kaptam a bumerángot unokatesómtól. Először nem értettem, miért jó ez, miért kaptam ilyen ajándékot, szinte nem is örültem neki. (Persze ezt nem mutattam) Aztán kimentünk egy dombtetőre dobálni. Eldobtam… És visszajött! Tényleg visszajött! Persze nem pont oda, ahonnan eldobtam, de határozottan visszafordult. Újra eldobtam, újra és újra. 20 perc után sikerült elkapnom az első dobást. Észre se vettem, és eltelt egy óra, és én csak dobáltam, dobáltam a bumerángot, és egyre jobban élveztem. A végén sikerült úgy eldobnom, hogy pontosan oda jött vissza, ahonnan eldobtam. Egy lépést nem mozdultam, csak eldobtam, álltam egy helyben, majd elkaptam. Persze legtöbbször erősen figyelve a röppályát, fel-alá rohangálva, majd végül nagyokat ugorva, vagy vetődve sikerül csak elkapnom, de ez nem baj, legalább mozogtam, és annál nagyobb volt az élmény, ha sikerült elkapni. 
Szóval a bumeráng jó móka! Pedig elsőre nem gondoltam volna, amikor megláttam ezt a műanyag háromszöget. Szélei gumírozottak, könnyű, de nem túlságosan, hogy ne fújja el nagyon a szél. Így viszont a vízben elmerül, szóval a vízparton vigyázzunk vele. Érdemes egy nagyobb rétet választani a játékra. Mert pl. a fákkal is 
meggyűlhet a bajunk, könnyen fent akadhat rajtuk a játékszerünk, és ekkor egy új játék következik: a dobjuk le, másszunk fel, rázzuk le a fáról a bumerángot nevezetű játék. Persze egy-két nagyobb dobás után már érezni fogjuk a röppályát is, és tudni fogjuk, merre, mekkora erővel hajítsuk, hogy arra szálljon a bumerángunk, amerre szeretnénk.A bumeráng tehát mindenképpen fantasztikus szórakozás, és a kezdeti ügyetlenkedések ellenére is meglepően hamar, már az első próbálkozásoknál is érhetünk el vele sikerélményeket.
Ha többen vagyunk, az sem jelenthet gondot, ugyanis a bumeráng frizbiként dobva frizbiként viselkedik – legalábbis az, ami nekem van, amit a képeken láttok – , tehát relatíve egyenesen száll. Azért csak relatíve, mert ahogy a frizbinek is, neki is van egy kis íve, ami persze szintén nem jelenthet gondot, mert néhány dobás után már érezni fogjuk, hogy barátunktól 20-30 fokra jobbra kell hajítanunk, hogy pontosan a kezébe repüljön.
A bumerángról még:
Sífutás
A sízés azon mozgásformák egyike, amelyek a történelem előtti időkből származtatják magukat. Nyilvánvaló, hogy zordabb éghajlatú vidékeken komoly problémát jelentett télen a méteres hóban való közlekedés, és így különböző segédszerkezeteket kellett bevetni, hogy az egyszeri vadász egyáltalán hazaérjen. Európán belül egyértelműen Skandináviában volt erre a legnagyobb szükség, így nem csoda, hogy a sízés létfenntartástól elvonatkoztatott, sportos változata is ott alakult ki. Az eleinte egyetlen, kombinált mozgás idővel szeparálódott és a XX. század elejére kialakult a három ma is domináns versenyszakág: a lesiklás, a síugrás és a sífutás, míg az eredeti formát az utóbbi években egyre népszerűbb sítúrázás tartotta meg leginkább. Sífutás
A sífutást viszonylag könnyű a lesiklás ismeretében elképzelni, ez az a sport, amit szerencsétlenebb pályákon az ember akkor végez, ha a lendület nem vitte el a felvonóig. Persze, a megfelelő felszerelés csodákra képes, és bár a sífutás alapvető kellékei nagyon hasonlítanak a lesiklásban megismertekre, pár jellegzetes különbség azért van: a léc sokkal könnyebb, hosszabb és vékonyabb, a kötés pedig sarokban nem rögzített, ezzel biztosítva a haladás hatékonyságát és azt, hogy viszonylag kis lejtőkön is a frász kerülgesse a használóját. Mert ez bizony egy elég ingatag jószág, tudni kell vele bánni.
A sífutás első közelítésben a természetes futómozgást másolta, amely azonban egy nagy problémát vetett fel: az elrugaszkodásnál meg kellett akadályozni a léc visszacsúszását. Ezt különböző ún. tapadóvaxokkal sikerült elérni, amely a léc talpának közepére kerül (ennek alternatívája egyszerűbb léceknél az ún. pikkely, amely mechanikusan váltja ki ugyanezt a hatást). Ez a rész a léc íve miatt csak egylábas terheléskor éri a havat, így ekkor megfogja a lécet, míg terhelés nélkül vagy akár csak fél-terhelésre a léc a két végén siklik, amelyeken viszont a csúszást könnyítő paraffin van. Ez, az ún. klasszikus- vagy diagonál-technika a nyolcvanas évekig kizárólagos volt.
Ekkor azonban meglepő forradalom zajlott le: megszületett a korcsolyázó-technika. Az alapötlet nagyon egyszerű és kiegészítő mozdulatként a kanyarodás illetve nyomváltás során már addig is jelen volt: a tapadást nem vaxszal kell elérni, hanem a léc oldalra csúsztatásával, pont mint a régóta így működő jégkorcsolyázásnál. Az új technika nem aratott egyértelmű tetszést: ortodox sportvezetők felváltva tartották egészségtelennek illetve csalásnak, többször is megpróbálták betiltani, de minden ilyen kísérlet kudarcba fulladt, végül pár év kínlódás után a nemzetközi szövetség megadta magát és inkább hivatalosan is elismerte a ’szabadstílust’. 
A döntés helyességét a jelen igazolja: 20 évvel a forradalom után a két stílus nagyjából egyforma mértékben van jelen a sportágban, tehát – ellentétben a sötét jóslatokkal – a klasszikus-technika sem halt ki. Legalább is a színtiszta sífutásból, mert a sífutáson alapuló egyéb, kombinált sportágakból (északi összetett, biathlon, sítájfutás) valóban nyom nélkül tűnt el.
A döntés helyességét a jelen igazolja: 20 évvel a forradalom után a két stílus nagyjából egyforma mértékben van jelen a sportágban, tehát – ellentétben a sötét jóslatokkal – a klasszikus-technika sem halt ki. Legalább is a színtiszta sífutásból, mert a sífutáson alapuló egyéb, kombinált sportágakból (északi összetett, biathlon, sítájfutás) valóban nyom nélkül tűnt el.A választás lehetősége meg is zavar sok kezdő sífutót: gyakori probléma, hogy melyikkel érdemes foglalkozni. A válasz nyilván sokrétű. A klasszikus technika közelebb áll a természetes mozgáshoz, fizikailag is kevésbé fárasztó, ha nem megy, könnyen lehet – akár a ’sígyaloglásig’ – redukálni a sebességet. A szükséges vékony, párhuzamos nyom is egyszerűbben előállítható, mint a korcsolyázáshoz alkalmas több méter széles, letaposott sáv. Viszont a vaxolás macerás, méghozzá nem is kicsit, illetve – bár ez inkább a versenyzők problémája – egyértelműen lassabb. A korcsolyázás tekintetében a felszereléssel kevesebb a gond, de nagyon magasan van a belépési küszöb: ezzel a mozgással nem nagyon lehet pihenni. Bár amúgy sem ez jellemző a sportágra: az állóképességi sportok közül egyértelműen a sífutás a legintenzívebb és a legfárasztóbb.
Ez már önmagában is sokakat elrettent, nagy konkurrensnek pedig ott a sokkal kényelmesebb és edzést nem igénylő lesiklás. Ennek ellenére az erre alkalmas vidékeken a sífutás rendkívül népszerű. Bizonyítja ezt több tucat tömegverseny is, amelyek esetenként hajmeresztő mennyiségű ember mozgatnak meg, az olimpiai bajnokoktól a teljesen kezdőkig – egy pályán. Legnagyobb ezek közül a legendás Vasaloppet, amely a Svédország közel 500 évvel ezelőtti függetlenségi háborúját kiváltó nagy sífutásnak állít emléket. Ez a későbbi király, Gustav Vasa vitte véghez mintegy 90 km-en. Manapság kb. 15000-ren követik példáját minden évben.
Itthon a körülmények nem kedveznek annyira a sísportoknak, pedig ezek közül még mindig a sífutás a reálisabb alternatíva. Azonban, ha az ember a túrázásnál többet akar, egyetlen menedéke Galyatető, illetve azon belül a Síszövetség kezelésében levő Biathlon Centrum marad. Vagy el kell indulni északra vagy nyugatra: Besztercebánya illetve a Semmering magasságában már kiváló lehetőségek adódnak egy kellemes sífutásra.
Írta:
Marosffy DánielTájfutás – Tájékozódási futás
A természeti sportok kedvelői közül sokan ismerik a tájfutást, többen próbálták is, de az átlag emberek nagy részének nem sokat mond ez a sportág. Sokan a terepfutással azonosítják, arról pedig fogalmuk sincs, hogy a "táj" előtag a tájékozódásra utal.Tájfutás egyszerre versenysport és szabadidősport is. Március elejétől, november közepéig minden hétvégén rendeznek tájfutóversenyt az ország különböző tájain, ahol kezdők és profik, fiatalok és idősek egyidőben versenyezhetnek. Természetesen nem mindenki kell ugyanazt a versenypályát teljesíteni. Korcsoportonként, nemenként, sőt nehézség szerint is eltérő pályát kapnak az indulók, hogy megmérkőzzenek a kategóriájukban induló többi versenyzővel. A többségnél azonban nem a jó eredmény elérése a fő cél, hanem a szabadban végzett mozgás, a tájékozódási feladat megoldásának öröme.
Különböző versenytípusok teszik színesebbé a tájfutást, így van rövid, közép, klasszikus és hosszútávú verseny, továbbá váltó csapat és éjszakai versenyeket is rendeznek. Ezen felül természetesen további változatosságot jelent a terepek sokfélesége. Vannak versenyek az alföldön, az ország összes hegységében, dombos, erdős és nyílt területeken, de a rövidtávú versenyek esetében a városi parkok is gyakran helyszínei tájfutó versenynek. Minden hegység más tájékozódási feladat elé állítja a tájfutókat, hisz a Mátra meredek oldalai, a Vértes szabdalt gerincei, vagy a Mecsek töbrös fennsíkja eltérő kihívásokat jelentenek.
Akinek még ez se elég, annak több szakág rendelkezésére áll, melyek közül a tájkerékpár és a sítájfutás rendelkezik a legnagyobb hagyománnyal.
Annak aki szeretné kipróbálni a tájfutást erre a bajnokságokat leszámítva minden versenyen van lehetősége.
A helyszínen is be lehet nevezni a nyílt kategóriákba, de aki teheti előre nevezzen e-mailben a rendezőknél ezzel megkönnyítve munkájukat.
A térkép elengedhetetlen eszköze a sportágnak, hisz azon vannak bejelölve a versenyzők számára ismeretlen helyen elhelyezett ellenőrzőpontok melyek közt a versenyzőnek kell kiválasztani az útvonalat.
Térképet természetesen a rendezők biztosítják, az érdeklődőknek egy egyszerű futó ruházaton kívül csak egy tájolóra van szükségük, de kezdetben bármely iránytű megteszi és tájolót is lehet vásárolni a nagyobb versenyeken, vagy a túraboltokban.
Bővebb információt a tájfutásról a tájfutás.lap.hu oldalon, vagy a tájékozódási futó szövetség honlapján lehet találni.
Természetesen igyekszünk az Outdoor blogon is információkkal szolgálni a versenyekről és élménybeszámolókat is várhattok tőlünk, de ha kérdésetek van azt is szívesen megválaszoljuk.