‘sí’ címkével ellátott bejegyzések

Síelés panorámával a Verbier-en

A múlt hétvégét sajnos kihagytuk a síelésből, mivel társadalmi életet is kell élni néha… :-)
Természetesen két hetet már nem bírunk ki csúszás nélkül, így ezen a hétvégén már muszáj volt menni… A szombati karácsonyi bevásárlás után – oké-oké le akartuk tudni mihamarabb – azonban csak 1 napunk maradt a mozgásra, úgyhogy valami közeli helyszínt kellett választanunk.
Persze egész héten lestük az előrejelzéseket hol lesz szép idő és megfelelő hó, de túl sok jót nem ígértek az időjárás tekintetében. A hó 2000m felett már alakul minden síközpontban, de a pályákat csak fokozatosan nyitják meg, gondolom előkészítési és gazdaságossági okokból… Például a Portes du Soleil pályarendszeren, a Champery feletti síközpontban (ami közel esik hozzánk) csak 3 rövidebb pálya volt megnyitva, ami úgy gondoltuk nem elég, ha nem akarunk sokat várni a felvonókra.
A lényeg a lényeg, hogy gondoltuk teszteljük le azt a helyet, ahol már túráztunk és bicikliztünk is a nyáron, de a hely leginkább a síelésről híres…
Irány Verbier!


Itt már a magasságból adódóan elég mennyiségű és változatos pályát megnyitottak, és persze mindenképp látni akartuk hogy a hírnév jogos-e a síelés szempontjából.
Lausanne-tól gyakorlatilag 1, Genf repterétől 1 és 3/4 óra távolságra van Verbier kocsival, az utolsó 25 km-t kivéve végig autópályán. Ha valaki nem kíván – vagy nem tud valamiért – felmenni a Verbier-be vezető utolsó, kb 8 km-es szerpentinen, az lerakhatja a kocsit Le Chable faluban, ahonnan fülkés felvonóval juthat fel a Medran állomásig, ami a fő kiindulópont Verbier-ből fel a pályákhoz. Apropó, itt, Le Chable-ban van a vasútállomás is, ahová a vonat érkezik, ha pl a genfi reptérről vasúton jövünk. Jó csomagok vannak manapság, amivel pl egy hétvégére egész jó (khmmm svájci viszonylatban…) áron megoldhatunk egy síelést sok síterepen, lásd itt.
Ha a felmenetel mellett döntünk, legalább átvághatunk Verbier központján és megcsodálhatjuk hol és hogyan is nyaralnak a gazdagok és híresek télen. Minket ez különösebben nem izgat, de a helyi építészet remekei, a meseszép chalet-k annál inkább. Ha megállunk egyet sétálni a faluban, a látottak alapján el lehet kezdeni álmodozni, tervezgetni, milyen hegyi házikót fogunk felépíteni, ha megnyerjük a lottó 5-öst.
A sétánál maradva azért figyeljünk oda, mert a falu eléggé kinőtte magát, a felvonókból látszik is hogy már elég nagy kiterjedésű – talán már nem is falu…Ha a család nem síelő tagjai egy nagyobb és néhol elég megerőltető túrát szeretnének anélkül, hogy felvonózni kellene, itt egy kiadós sétával biztos megtalálják a számításukat. :-)
Mi a falut már bejártuk, meg nem is ezért jöttünk, így leraktuk a kocsit a Medran állomás parkolójában (8-10 CHF egész napra, síbérlet 55 CHF, de ez több lesz főszezonban), majd a Medran 1 felvonóval elértük a Les Ruinettes állomását 2200m-en. Itt villámgyorsan átszálltunk a La Chaux Express-re és feljutottunk a Fontanet-ig csúcsig, 2485m-re. Apropó, a meteorológia kicsit tévedett az időt illetően :-)
Innen több irányba lehet lejönni, mi a La Chaux 2 kék pályán melegítettünk egy csúszásnyit, majd vissza a Fontanet állomásra és le a La Combe 2 piros pályán a Les Ruinettes állomásig. A felvonótól a pálya feléig pont egy erősebb letörés van, ami kellemesen megdolgoztatott, de ezt a pálya folytatásán, egy laza kifutón kipihenhettük egészen az állomásig.
Ezután a Funispace kabinossal mentünk fel a Les Attelas csúcsra, 2727m-re. Innen fantasztikus a panoráma, mind nyugatra a Mont Blanc irányába, mind tovább észak-nyugat felé a Portes Du Soleil hegyei, majd a Les Diablerets és tovább kelet felé Valais többi csúcsa…Nem semmi…
A Les Attelas-ról az egyik lehetőségként párat csúsztunk a Lac des Vaux-i részen, ahol pár közepes szélességű kék és piros pálya található egy völgykatlanban. Kellemes rész, érdemes átcsúszni a változatosság kedvéért…
Ezután következett egy szuper ebéd 2727m-en…Ha már Valais-ban vagyunk, akkor naná hogy Valais-tálat ettünk…Természetesen le kellett öblíteni a finomságot egy jó forralt borral , persze csak az íze végett…
1 forralt bor 6 CHF, ami egyáltalán nem vészes…1 kiadós leves, egy 2 fős Valais-tál, 2 forralt bor, 1 cola összesen 57 CHF. Tudom így elsőre soknak tűnik (pláne a mai árfolyamokkal…), de svájci viszonylatban számításba véve, hogy az egyik leg-felkapottabb helyen vagy, már nem annyira vészes…:-)
Az is igaz, hogy többször láttunk olyat, hogy valakik a pálya szélén kicsúsztak a mély hóba, ott letelepedtek, le a hátizsák, elő a termosz és a tea meg a szalonna és a lilahagyma, és indulhat a napozás… :-))) Jogos…
Ezután nekivágtunk a Les Attelas-ról induló piros pályának, az Atelas 3-nak, amit már az érkezéskor kiszemeltünk magunknak. Kiváló… Nagyon széles és éppen optimális meredekségű pályáról van szó, benne néhol letörésekkel majd utána kifutókkal – a meredek részeket ugyanakkor ’osonó’ kék pályán ki lehet kerülni… Ez a pálya csatlakozik be a korábban említett La Combe 2-re ami lemegy a nagy felvonó állomásig.
Végül is egész délután itt csúszkáltunk, tapostuk a havat rendesen, nagyon élveztük a tökéletes porhavat és a kidolgozott pályát.
A nap végén pedig gyakorlatilag 2727m-ről kezdve lecsúsztunk egészen a parkolóig 1500m-re, először ezen a piroson, majd az erdei kék pályán, a Medran 1-en, összesen kb 10km hosszan…nem hittem volna hogy írok ilyet, de a végén már untam… :-)))
 

Nos igen, Verbier nem véletlenül lett a világ egyik leghíresebb síközpontja. Bár messze nem tudtuk besíelni az összes pályát az idő rövidsége miatt, kezdésnek így is tátott szájjal síeltünk…amíg be nem fagyott, mivel kicsit hűvös szél fújdogált, főleg délelőtt.
Ugyebár Verbier a 4 völgy mega-síközpont része, de erről még nem tudunk nyilatkozni, úgyhogy erre még visszatérünk.

    Értékelés

    Pozitívumok:

  • Nagyon könnyen elérhető terep, autóval kevés szerpentinezéssel, vonattal a reptérről gyorsan és egyszerűen

  • Változatos pályák, kiválóan összekötve, több új felvonóval, kezdőtől a hardcore símániásig itt megtalálja mindenki amit keres

  • Még hét végén is 0 várakozás a felvonóknál kb 25%-is pálya nyitottság mellett, pedig volt tömeg rendesen…

  • Bár egyelőre nekünk ez nem volt mérce, a hely a freerider-ek mekkája. Minden, ismétlem minden hegyoldalon ahol csak volt hó, ott volt sínyom is bőven, bármerre is néztünk!

    Fontos észben tartani:

 

  • Bankk

Síelés 3300m méter felett a svájci Saas-Fee-n

Igen!!! Elkezdtük a szezont.
A héten rendesebb havazások voltak 2000m felett, úgyhogy felderítettük a lehetőségeket a neten, hova is célszerű menni.

A választás: Saas-Fee.

Egyrészt a gleccser – relative – garantálja, hogy jó lesz a havunk, másrészt a webkamera képek is ígéretesek voltak. Telefonos érdeklődésünkre továbbá elmondták, hogy kb 40km-nyi pálya lesz nyitva, ami úgy gondoltuk bőven elég lesz. Fontos elem volt a döntésben, hogy verőfényes időt jósoltak a hétvégére. :-)
Mivel ez a nyitó síelésünk, mindenképp teljes hétvégével számoltunk. Pénteken indultunk, majd Lausanne-től kb 2.5 óra autózás után érkeztünk meg a parkolóházba Saas-Fee szélén – ugyebár autómentes faluról van szó.
A neten találtunk szállást 120 CHF-éjszakai áron, ami kiválónak számít egy ilyen helyen – bár ez szezonon kívüli ár. A **Hotel a parkolótól, kb 250m-re volt, ami nem egy nagy etwas, úgyhogy a leceket cipeltük. Fontos info, hogy a cipekedés kényelmetlenségét elkerülendő, a hotelek kérésre kiküldik a vendég elé elektromos kocsijukat, ha odaszólunk hogy megérkeztünk. Ezt mi kihagytuk… nem volt olyan ijesztő a távolság. A kilátást az erkélyünkről lásd jobbra.
A szállásról annyit, hogy a hely **Hotelként van meghirdetve, de a szobák gyönyörűen fel vannak újítva, sok ***Hotel megirigyelheti Svájcban…ezt tapasztalatokra alapozva írjuk…(olvastuk is a neten foglaláskor, de persze látni kell az ilyet). A reggeli is bőséges volt.
Ami még kiemelkedő, az a vendéglátók kedvessége, érdeklődő hozzáállása, nyitottsága és törődése. A svájciak alapvetően a szállásadás/vendégkezelés mintapéldái, de az itt tapasztaltak mindenképp ’le a kalappal’ reakciót váltottak ki belőlünk (és elfeledtettek egy élményt, Interlaken környékéről, ahol a német-svájci helyi személyzet hozzáállása nem tartozott a fenti kategóriába…). Érdekes, hogy bármilyen kis hotelről van szó, a recepción meg lehet venni a síbérletet, ami látva a felvonó jegy-pultjánál a sorokat, nagy könnyebség és úgy tűnik nem általános dolog a faluban.
Extra szolgáltatásként még annyit, hogy reggeli után, rövid kérdésünkre, természetesen felajánlották, hogy elvisznek minket a felvonókig az elekromos kocsival, amiért nagyon hálásak voltunk :-).
A témába vág, hogy a falu gleccser felőli végén találhatóak a felvonó állomások, amire célszerű felkészülni érkezéskor/szállás-kereséskor. Cipekedés garantált, mint ahogy mi is tettük már a síelések után. De ez benne van…(írva a sorokat, sehol nincs izomlázunk, csak a karunkban…még jó hogy síelni voltunk és nem evezni.).
A felkészültebbek táskával jönnek és normál cipőben, papucsban viszik el cuccukat a felvonókig, majd azokat fent a hegyen kupacba gyűjtik a felvonóknál.
OK, tehát reggel kelés, majd fel a hegyre.
A glecsserre a faluból az Alpin Express felvonóval tudunk felmenni. Az első szakasz után a Morenia állomáson, 2550m-en, kell átszállnunk gyakorlatilag egy ugyanilyen felvonóba, ami felvisz a Felskinn állomásra, 3000m-re. Innen indul kis séta után a Metro Alpin (gyakorlatilag metró vagy földalatti fogaskerekű, aminek a híre kicsit nagyobb mint az élménye…) az Allalin-ra, a forgó étteremhez 3500m-re. Hmmm…kb 30 perc alatt lehet felérni a csúcsra a faluból.
A metróból feljőve gyönyörű panoráma tárult elénk, hatalmas hóval és annál kevesebb oxigénnel :-)
Szombat délelőtt itt csúszkáltunk a Metro és Allalin nevű pályákon, a képen jobbra.
Jóóóó széles, kiválóan előkészített pályákról van szó, ahol egyáltalán nem voltak sokan, az Allalin 2-3-as csákányosokhoz csak be kellett csúszni. 10 percet kellett várnunk az Allalin 1-es felvonónál, mivel a Skistar pályán junior versenyzők edzettek – és tolakodtak eléggé agresszív stílusban…
Erre a felső gleccser-részre reggel célszerű jönni, mivel dél előtt már árnyékos tud lenni, ami a hónak jót tesz, de még szép időben is elég hűvös és szeles lehet az élmény. Arról nem beszélve, hogy mi egy délelőttöt bírtunk itt, mivel egy kiadós siklás után kicsit nehezen tér vissza a normális lélegzetvétel a magasság miatt (csak 3300m felett csúszkálunk) és jobban kiszívja az embert a mozgás…
Ezután jól esett lesiklani a Panorama pályán a Felskinn-i részre, ami inkább kék mint piros, de a neve az találó.
Könnyű ebéd és egy forralt-bor után a délutánt az 5a Eiskristall és az Egginer pályákon töltöttük, szintén 0 várakozással, de kicsit több síelővel a pályákon. A látvány hihetetlen, a pályák csúcsszuperek…és nagyon szépen át lehet csúszni egyikről a másikra. Az Egginer pláne alkalmas még kezdőknek is, gyakorlottabbak pedig carvingolhatnak rendesen a széles sávon.
Alaposan kiszívta erőnket a síelés, 3 körül elindultunk lefelé a faluba, ahol egy kellemes, levezető cipekedés várt még ránk a hotelig. Kis vásárlás és csendespihenő után pedig következett a nap másik csúcsa, a Walliserteller és a fondue, majd az alvás. :-)
Vasárnap kicsit később keltünk, ki is kellett rámolni a hotelből, úgyhogy csak 10 után tudtuk a csúszást megkezdeni. Egész napunkat a Felskinn-Morenia részen töltöttük kiadós síeléssel, ismét tökéletes idő és hóviszonyok mellett. Itt a Morenia 6-os beülős felvonót találtuk meg, ami optimálisan köti össze a pályákat és jólesik rajta pihenni és napozni. 

 

Saas-Fee találóan nevezi önmagát Pearl of the Alps néven. A település tipikus Wallis-i hegyifalu, amit 4000-es csúcsok vesznek körül, így a látvány fantasztikus. A síelés élmény tökéletes, a pályák változatosak, szélesek, kiválóan karbantartottak. Még előszezonban, hétvégén, félüzemben is jól eloszlik a síelők és boardosok áradata.

Ide el kell jönni!

Értékelés

Pozitívum:

– Svájc. :-)
– A pályák sokfélesége, hossza és összekapcsolódása, síelő és boardos itt mindent megtalál
– A látvány (érdekes, hogy az Allalin csúcsa ki van világítva éjszaka…úgy tűnik nagyon büszkék rá…)
– Off-piste lehetőségek – még mi is kipróbáltuk

Fontos észben tartani:

– Svájc. Mármint az árak is ott vannak.
– A faluban a cipekedést, de kis leleményességgel könnyíthetünk magunkon
– Foglalni asztalt vacsorára, mert ha fondue-zni akarsz enélkül nem megy :-)

MM – Lejtmenetben

Visszatérés a sípályára

Gyerekkoromban sokat síeltem, bár igazán komoly síterepekre sose jutottam el. Kékes, Normafa, Dobogókő és 2-3 alkalommal Szlovák egyfelvonós sípályákon gyakorolhattam és mérhettem fel erőmet. Sípálya a nyitás utánStílusom sose próbálta senki csiszolni, így közel sem összezárt lábak és néha kicsit hátra helyezett súlypont jellemezte nem túl szép, de mindenhol sikeresen alkalmazott technikámat. Ahogy emlékszem lemenetem én mindenhol és a sebességtől se rémültem meg, de végül a síelések mégis abbamaradtak. Utoljára az általános iskolával voltam egy sítáborban 14 éves koromban.
Arra hamar rájöttem, hogy a Normafánál többé én nem fogom felcipelni a lécem és a fél órás sorállások se hiányoztak túlságosan. Kimaradt pár év és a középiskola alatt szépen ki is nőttem minden felszerelésemet. Jött a rendszeres tájfutó edzésmunka is, így ezért se erőltettem a síelést. A hóra való visszatérést gondolatát végül az hozta meg, hogy barátnőm minden télen jár síelni és mindig lélegzetelállítóan szép fényképekkel és rendkívül csábító sípályai történetekkel tért vissza. Már tavaly azt mondtam neki, hogy legközelebb én is velük tartok, így idén már egyértelmű volt mit hoz a Jézuska és nem is kellett csalódnom. Decemberben az egyik nagy sportáruházban összeválogatott sícuccok voltak a fa alatt.
Karácsony után aztán már ültünk is az autóba is szinte meg se álltunk Szlovénia egyik legnagyobb síterepének aljáig. Persze aznap már nem volt értelme fél órára felmenni a sípályákra, így inkább elfoglaltuk szállásunkat és szétnéztünk Ljubljanában, ahol megállapítottuk, hogy szó szerint fűtik az utcákat. Felhők felett a sípálya Még az utcai hősugárzók, valamint a sült gesztenye és tea (egyeseknek forralt bor) kombináció ellenére is dideregve tértünk vissza a szállásunkra. Én még megejtettem egy esti futást, majd másnap hajnalban még egyet aztán mint egy kisgyerek vártam, hogy végre sí legyen a lábamon. Emlékszem régen sosem tudtam aludni a síelést megelőző napon, mert annyira vártam rá. Hát a hangulatból most előjött valami, megfűszerezve azzal a várakozással, hogy tudok-e még egyáltalán síelni.
Az eladó szerint akitől a középhaladó lécet vettük nyilván nem, mert mindenáron a kezdőknek való léceket kínálgatta, mikor elmondtuk, hogy 13 éve nem síeltem. Mások szerint olyan ez, mint a biciklizés és nem lehet elfelejteni, ráadásul a mai Carving lécekkel sokkal könnyebb a lesiklás. Igen ám, csakhogy én még sose síeltem ilyen léccel, tán még nem is volt ilyen, mikor utoljára lécet csatoltam.
(tovább…)

Sífutás

A sízés azon mozgásformák egyike, amelyek a történelem előtti időkből származtatják magukat. Nyilvánvaló, hogy zordabb éghajlatú vidékeken komoly problémát jelentett télen a méteres hóban való közlekedés, és így különböző segédszerkezeteket kellett bevetni, hogy az egyszeri vadász egyáltalán hazaérjen. Európán belül egyértelműen Skandináviában volt erre a legnagyobb szükség, így nem csoda, hogy a sízés létfenntartástól elvonatkoztatott, sportos változata is ott alakult ki. Az eleinte egyetlen, kombinált mozgás idővel szeparálódott és a XX. század elejére kialakult a három ma is domináns versenyszakág: a lesiklás, a síugrás és a sífutás, míg az eredeti formát az utóbbi években egyre népszerűbb sítúrázás tartotta meg leginkább.
 
Sífutás
 
A sífutást viszonylag könnyű a lesiklás ismeretében elképzelni, ez az a sport, amit szerencsétlenebb pályákon az ember akkor végez, ha a lendület nem vitte el a felvonóig. Persze, a megfelelő felszerelés csodákra képes, és bár a sífutás alapvető kellékei nagyon hasonlítanak a lesiklásban megismertekre, pár jellegzetes különbség azért van: a léc sokkal könnyebb, hosszabb és vékonyabb, a kötés pedig sarokban nem rögzített, ezzel biztosítva a haladás hatékonyságát és azt, hogy viszonylag kis lejtőkön is a frász kerülgesse a használóját. Mert ez bizony egy elég ingatag jószág, tudni kell vele bánni.
A sífutás első közelítésben a természetes futómozgást másolta, amely azonban egy nagy problémát vetett fel: az elrugaszkodásnál meg kellett akadályozni a léc visszacsúszását. Ezt különböző ún. tapadóvaxokkal sikerült elérni, amely a léc talpának közepére kerül (ennek alternatívája egyszerűbb léceknél az ún. pikkely, amely mechanikusan váltja ki ugyanezt a hatást). Ez a rész a léc íve miatt csak egylábas terheléskor éri a havat, így ekkor megfogja a lécet, míg terhelés nélkül vagy akár csak fél-terhelésre a léc a két végén siklik, amelyeken viszont a csúszást könnyítő paraffin van. Ez, az ún. klasszikus- vagy diagonál-technika a nyolcvanas évekig kizárólagos volt.
 
Ekkor azonban meglepő forradalom zajlott le: megszületett a korcsolyázó-technika. Az alapötlet nagyon egyszerű és kiegészítő mozdulatként a kanyarodás illetve nyomváltás során már addig is jelen volt: a tapadást nem vaxszal kell elérni, hanem a léc oldalra csúsztatásával, pont mint a régóta így működő jégkorcsolyázásnál. Az új technika nem aratott egyértelmű tetszést: ortodox sportvezetők felváltva tartották egészségtelennek illetve csalásnak, többször is megpróbálták betiltani, de minden ilyen kísérlet kudarcba fulladt, végül pár év kínlódás után a nemzetközi szövetség megadta magát és inkább hivatalosan is elismerte a ’szabadstílust’. A döntés helyességét a jelen igazolja: 20 évvel a forradalom után a két stílus nagyjából egyforma mértékben van jelen a sportágban, tehát – ellentétben a sötét jóslatokkal – a klasszikus-technika sem halt ki. Legalább is a színtiszta sífutásból, mert a sífutáson alapuló egyéb, kombinált sportágakból (északi összetett, biathlon, sítájfutás) valóban nyom nélkül tűnt el.
 
A választás lehetősége meg is zavar sok kezdő sífutót: gyakori probléma, hogy melyikkel érdemes foglalkozni. A válasz nyilván sokrétű. A klasszikus technika közelebb áll a természetes mozgáshoz, fizikailag is kevésbé fárasztó, ha nem megy, könnyen lehet – akár a ’sígyaloglásig’ – redukálni a sebességet. A szükséges vékony, párhuzamos nyom is egyszerűbben előállítható, mint a korcsolyázáshoz alkalmas több méter széles, letaposott sáv. Viszont a vaxolás macerás, méghozzá nem is kicsit, illetve – bár ez inkább a versenyzők problémája – egyértelműen lassabb. A korcsolyázás tekintetében a felszereléssel kevesebb a gond, de nagyon magasan van a belépési küszöb: ezzel a mozgással nem nagyon lehet pihenni. Bár amúgy sem ez jellemző a sportágra: az állóképességi sportok közül egyértelműen a sífutás a legintenzívebb és a legfárasztóbb.
Ez már önmagában is sokakat elrettent, nagy konkurrensnek pedig ott a sokkal kényelmesebb és edzést nem igénylő lesiklás. Ennek ellenére az erre alkalmas vidékeken a sífutás rendkívül népszerű. Bizonyítja ezt több tucat tömegverseny is, amelyek esetenként hajmeresztő mennyiségű ember mozgatnak meg, az olimpiai bajnokoktól a teljesen kezdőkig – egy pályán. Legnagyobb ezek közül a legendás Vasaloppet, amely a Svédország közel 500 évvel ezelőtti függetlenségi háborúját kiváltó nagy sífutásnak állít emléket. Ez a későbbi király, Gustav Vasa vitte véghez mintegy 90 km-en. Manapság kb. 15000-ren követik példáját minden évben.
 
Itthon a körülmények nem kedveznek annyira a sísportoknak, pedig ezek közül még mindig a sífutás a reálisabb alternatíva. Azonban, ha az ember a túrázásnál többet akar, egyetlen menedéke Galyatető, illetve azon belül a Síszövetség kezelésében levő Biathlon Centrum marad. Vagy el kell indulni északra vagy nyugatra: Besztercebánya illetve a Semmering magasságában már kiváló lehetőségek adódnak egy kellemes sífutásra.

Írta: Marosffy Dániel