‘kéktúra’ címkével ellátott bejegyzések

Téli túra a Zemplénben

Február elején a Zemplénben tettünk látogatást, túraszervezőnk ismét Ákos volt, aki az előző nagysikerű erdélyi kirándulást is összehozta. És mivel Ákos már egy ideje tapossa az Országos Kéktúra útvonalát – mint ahogy már annyiszor tette -, elhívott minket is, járjuk végig együtt a Zemplént a kéken. Így jött össze a kollégákból, barátokból, párokból álló csapat: Ákos, FeZo, Viki és Elek, Orsi és Krisz, Zsófi és Pöti, Bander, Karesz, és végül Viola és én. :)
 A csapat egy része már pénteken este levonatozott munka után Sátoraljaújhelyre. Délelőtt még izgultunk a vasutassztrájk miatt, de aztán valamikor ebéd környékén jött a hír, hogy újra járnak a vonatok. Így sikeresen megérkeztünk Sátoraljaújhelyre egy szerencsés szerencsi átszállás után. Innen már csak egy kb. órás buszozás várt ránk, és máris Hollóházán találtuk magunkat a Holló Panzióban, ami a ma esti szállásunk.

1. nap: Hollóháza – László tanya – Nagy-Milic – Füzér. ~ 15km

Reggel csatlakozott hozzánk a banda maradék része, és nekivágtunk a hegyeknek. Elsőnek lesétáltunk a falu aljában, ahol megcsodáltuk a kéktúra keleti végébe állított emlékművet. Innen 1128,2km-t, és 30550m szintemelkedést kéne végigjárnunk, ha meg sem állnánk Irott-kőig. De szép is lenne. :) Sajnos most idő híján csak Boldogkőváraljáig szándékozunk menni az elkövetkezendő 5 napban. Persze nem így, hogy mindjárt eltévedünk, mert alig sétálunk néhány kilométert, máris elveszítjük a szeretett kék jelzésünket. Térkép, tájoló elővesz, néz, gondolkodik, és mindjárt feltűnik a távolban egy jellegzetes nyereg, ami a térképen is ott van, arra kell mennünk, arra lesz a kék. És tényleg! Épp csak pár száz méterre hagytuk el, az önfeledt beszélgetésben nem vettük észre a csapást a hóban. Merthogy havunk van, igaz nem sok, 5-10cm, de ennyi talán elég is a fehér tájhoz, és a kényelmes túrázáshoz. A Bodó-réten beülünk egy kis vendéglőbe sörözni, forralt borozni, túrós-szilvalekváros derelyét enni, de nem ám akármilyet, házi tésztából, és házi lekvárból készültet! Jó egy órát eltöltöttünk a fűtött kis helységben, mire rávettük magunkat továbbindulásra. Az út hamarosan elkezdett felkapaszkodni a meredekebb hegyoldalakba, ez már talán a Milic lesz! :) Újabb szórakozást találunk magunknak az útra: hógolyókat gyúrunk, és legurítjuk őket a hegyoldalon. Bander előreszalad, mire utolérjük, egy derékmagasságú hógörgeteggel vár minket az út közepén. Pötivel lelökik az útról, nagy robajjal gurul lefelé a havas lejtőn a fák között, de még sikerül a saját súlya alatt összeroppantani magát, mielőtt végleg szétrobbanna az egyik fa törzsének ütközve. Áhh, buták ezek a hógolyók! A Nagy-Milicre felérve köd fogad minket, sajnos a kilátásból most kimaradunk, de azért szép az élet itt 893m-en az országhatáron hóban, ködben, és fagyban. Bandert nem lehet lelőni, olyan mint egy kisgyerek, folyamatosan sorozza a népet a hógolyókkal, a lányok nem túlságosan örülnek ennek. Persze mindenkinek a pasija a hibás, aki megpróbált elbújni a párja mögé Bander hógolyói elől. :) A csúcs után letérünk egy kicsit a kékről, hogy a határon – a gerincen – továbbhaladva, kimásszunk egy kilátópontra, ahol a ködön kívül ugyan más kilátás nem nagyon várt minket. (tovább…)