‘barlangászás’ címkével ellátott bejegyzések

Kalandok a Solymári Ördöglyukban

Egynapos hétvége, mit lehet ilyenkor csinálni? Sok jóra nincs idő egy nap alatt, de egy szuper kis barlangászás bőven belefér. Szűcs Laci vitt le minket a Solymári Ördöglyukba, ő az Ifjúsági Barlangtúra és Barlangi Sportterpia Egyesület vezetője, és itt az interneten sikerült vele megismerkedni. Többek között Ő fogja vezetni a nemrég indult outdoor blogos nyereményjáték győztes csapatát is egy földalatti kalandra.
Délelőtt 10-re autóztunk fel Solymárra négyen: Edit, Zoli (a bátyám és menyasszonya), valamint Viola és én. Laci már várt minket a templom előtt, ahová hamarosan megérkezett egy másik, 3 fős csoport is, Csilla, Robi, és Bálint. Feljebbmentünk a kocsikkal Solymár határába, ahol felöltöztünk szép piros overálokba, kaptunk lámpás sisakokat is, majd elindultunk gyalog fölfelé az erdőbe. Ekkor tűnt fel, hogy nem is olyan rég erre túráztunk lefelé a Zsíros-hegyről. Hát itt van a híres neves Solymári Ördöglyuk nevű barlang!
Pár perc séta után meg is érkeztünk a bejáratához, itt kicsit szétszéledt még a banda, ki-ki a dolgát végezte az erdőben, mert ezt a barlangba nem szabad. Mielőtt bementünk, Laci még mondott pár szót a barlangról, pl. hogy a barlang mélysége 75m, és a legújabb felmérések szerint a járatok összes hossza 5km is megvan. Bemegyünk a barlangba, az ajtó mögött egy apró terem fogad minket, majd rengeteg lépcső lefelé. Itt még kiépített a történet, aztán már csak kúszás-mászás lesz.
Laci elmondja, hogy 4 szűk rész lesz majd, sorrendben és nehézségben a következők: „A Morzsoló", „A Lapító", „A szülőcsatorna", és „A Fitymaszűkület"! Igen, jól olvastátok! :) Illetve lesz még egy ötödik is, az „Őrület Szűkület", de az már tényleg csak fakultatív dolog kikerülhető, olyan, mint a Mátyás-hegyi barlangban a Micimackó. Nem vezet sehonnan sehová, csak egy lyuk egy terem oldalában, amin át lehet mászni amolyan bátorságpróbaképpen, de oda lyukadsz ki belőle ahonnan elindultál.
Na, hát lássuk, milyen maga a barlang. Mászunk, kúszunk, kapaszkodunk teremről teremre, a csapat mindig szépen megvárja a kígyó végét, szorosan megyünk egymás mellett, aztán megállunk, megint bevárjuk egymást, Laci magyaráz, hogy a következő részen hogyan jutunk át, hogyan kell átbújni, lábbal, vagy fejjel előre, hason, vagy háton. Csúszdázunk, kúszunk, majd újra mászunk, létrázunk fölfelé. A barlang csodaszép, egész közel mászunk a cseppkövekhez. (tovább…)

Először a földfelszín alatt – A Mátyás-hegyi barlangban

Viktor már nagyon régen unszolt, hogy menjek le Vele egyszer barlangba, mert nekem biztosan nagyon tetszeni fog. Annyira lelkesen mesélt, és olyan kitartóan hívott mindig, hogy végül nagyon kíváncsi lettem. El nem tudtam képzelni, mi a jó abba, ha az ember lemászik a föld felszíne alá, a hegyek gyomrába, ahol sötétben, mocsokban botorkál a különböző vájatokban, hasadékok át, hol mászva, hol kúszva. 
Tegnap aztán munka után felvett, hogy elvigyen „a Matyiba”, azaz a Mátyás-hegyi barlangba. Odafele megálltunk még egy kis pizzára, közben kérdeztem a barlangászokról minden félét, és Viktor mesélt: Vannak akik több hetet, vagy hónapot, sőt akár éveket is lent vannak egy barlangban. Kutatni, feltárni, feltérképezni… Egyre értetlenebb lettem. Hogyan lelheti örömét abban egy ember, hogy több napon keresztül lent van a földfelszín alatt, nem lát napfényt, különösebben nem érintkezik a külvilággal, nem tudja, mikor van nappal, és éjszaka, csak kutat, mér, feltérképez… Viktor azt is mesélte, hogy ilyenkor átalakul az ember bioritmusa, ha jól emlékszem 36/24-re. 36 órát aktív, aztán 24-et alszik… Hmmm… Abban már odafelé menet is biztos voltam, hogy a barlangász sem egy hétköznapi állatfaj lesz. A Pálvölgyi-barlang bejáratánál lévő kocsmában volt a találkozóhely, szépen szállingóztak be az emberek, végül a mi túravezetőnk, Gonzó is megérkezett, indultunk átöltözni az autóhoz. Egy szakadt farmert találtam otthon, ez alá vettem egy lasztexet, felülre pedig egy régi pulcsit, kopott pólókkal, Viktor pedig adott egy régi bakancsot. Na meg persze sisakot, és fejlámpát. Mire a Szépvölgyi út túloldalán lévő Mátyás-hegyi barlang bejáratához értünk, a csoportunk már pont lement, itt hagytak minket, túl sokáig szedelődzködtünk. Viktor szentségelt rendesen, én nem tudtam, hogy ennek most örüljek, vagy sem. Állítólag valami olyan részbe mentek, ami nem kezdőknek való, és fél 8-ra már vissza is jönnek, mert várnak valakit. Aztán mehetünk le megint, immár lájtosabb részekre. Persze kérdés mit jelent a könnyebb? Mihez képest? 
A barlang egyébként úgy nézett ki, hogy egy vasajtón be tudtunk menni egy előtérszerű részbe, ahol ott lehetett hagyni a táskákat, sőt valaki még a bringáját is itt tárolta. Innen indult lefelé egy lépcső, aminek az alján már tényleg kezdődött a barlang. Mi meg csak ott álltunk a lépcső tetején, és várunk, én egyre kíváncsiabban. Végül csak feljöttek Gonzóék. Egy gyors telefon, a leány akit várunk 5 perc múlva ideér. Addig mi Viktorral elindulunk egy másik csoporttal, és a színháznál megvárjuk őket. Na, most már tényleg lemegyünk a barlangba, szedem a lábaimat a lépcsőn, de így is lemaradok, mindenki gyorsabb nálam. Lent nem olyan könnyű a terep, mint gondoltam, rögtön szinte kúszni kell, bújni, mászni, hasalni… Szigorúan ki van találva milyen sorrendbe megyünk, ki megy előttem, és ki megy utánam, nagyon vigyáznak rám. Ez egyrészről megnyugtat, mert figyelnek rám, mivel tudják, hogy életemben először vagyok ilyen módon barlangban. Másrészt megrémiszt, hogy így kell figyelni rám. Mi lesz itt?!
(tovább…)