Örül a lelkem, mert újra élménybeszámolót írhatok! :) Merthogy múlthéten újra kerékpártúrázni voltunk. Nemondkianevem [örökhajtány, riz] Ádámmal, csütörtök-pénteken. Bizony, szabit vettem ki! De úgy érzem, megérte. :) Az útvonaltervet is csak úgy futtában dobtam össze, leszállunk a vonatról Szárligeten, erdészeti utakon átvágunk a Vértesen, majd Móron kötünk ki, ahonnan tovább hajtunk nyugat felé Zircnek. Itt sikerült szállást találnom, Zirc-Akliban. Másnap tovább neki a Bakonynak, Bakonybél után lecsorgás a Gerence-patak völgyében, majd Pápa. Devecser, Tapolca, Révfülöp – végállomás. Ez volt a terv, aminek aztán a vége kicsit változott, na de kezdjük az elején. :)
Előző este már átmentem Ádámhoz a belvárosba, tartottunk egy kis összejövetelt a lányokkal, de azért sikerült viszonylag emberi időbe (és viszonylag józanon) nyugovóra térni. Ádra jellemzőbb a fixizmus, vagyis az örökhajtány kerékpár, azonban előző gyermelyi kiruccanásából tanulva ismét a váltós országútit válaszotta. Én persze mi mással, a jó öreg (3 éves) Caprine Cherokee-mal nyomultam, 26-os monti kerekekkel. Reggel átgurultunk a Délibe, ezúttal nem próbáltak az életünkre törni az autósok a Petőfi hídon. Meglepetten tapasztaltam, hogy már Győr felé is kis piros 21-edik századi vonatok járnak. Egy biztonsági övvel a vonat oldalához kötöttük a bringákat, és helyet foglaltunk. A vonat nem indul… Jó 20 perc késéssel végre kigurultunk a pályaudvarról, mikor megszólal a telefonom. 
A projman az, mindenfélét kérdez a munkáról, Ádám már csúnyán néz, mire végre letesszük, és igaza van. Kikapcsolom a telót, jogunkban áll szabadságunk alatt az ország olyan szegleteibe kerékpározni ahol „sajnos” egyáltalán nincs térerő. Sőt, a telefon akkumulátorának is jogában áll lemerülni! :) Nekünk pedig kötelezően jól kell éreznünk magunkat, hét ágra süt a nap, és szabadok vagyunk.
Szárligetről sikerült elvétenem a helyes kivezető utat, így tettünk egy kis kitérőt a 100-ason, amit annyira nem is bántunk utólag, kipörgettük kicsit magunkat. Előztetek már kombájngépet 30-al fölfelében, enyhe szembeszélben? Tudom, autóval ez abszolút nem nagy bravúr, de bringával az! :) A főútról egyenest a természet lágy ölébe tértünk le egy erdészeti útra. Könnyedén kerültük ki az út elején a sorompót, ami számunkra azt jelentette, hogy gyakorlatilag miénk, és szinte csak a miénk az egész út. És a Vértes Tavasszal! Ez igazi örömszakasz volt, éppen csak Ádámnak jött volna jól néhol egy kicsit jobb útminőség, amúgy makulátlan úton, és tájon kerekeztünk. Néhol kedvem lett volna leszállni a drótmadárról, és csak úgy belerohanni az erdőbe, vágtatni a már zöldellő, de még nem túl magas aljnövényzet felett, suhanni a fák között. Persze épp így sem volt rossz a 
keskeny aszfaltcsíkon száguldani egymás mellett. A kelleténél sikerült eggyel kevesebbszer rápillantanom a térképre, így Vérteskozmát sajnos elvétettük, egyszer csak véget ért az aszfaltozott út. Ádámban ekkor pozitívan csalódtam, ahelyett, hogy káromkodásban tört volna ki, elkezdte rakni neki a földúton. Alig tudtam utolérni. Egy nyiladékon haladtunk, átbuktunk néhány apró gerincen, majd végre kilyukadtunk ott ahol ki kellett, hogy lyukadjunk előbb vagy utóbb, a Csákvár – Oroszlány országútra. Kőhányáspusztán vizet vételeztünk, és megettük az utolsó túlélőszendvicseinket, majd hamarosan újra egy erdészeti úton találtuk magunkat.
Hasonlóan gyönyörű úton nyomtuk tovább, aminek a végén Pusztavám határába érkeztünk meg. Előtte azonban keveregtünk kicsit a sok út kavalkádjában, még a Rába Járműipari Alkatrészgyártó üzemet is sikerült megcsodálnunk, míg végül beálltunk irányba Mór felé. Naná, hogy itt is telepített Árpika routert az okmányirodában, vagy a rendőrségen, már nem is emlékszik. Arra viszont igen, hogy van itt egy szép templom, és most végre akad alkalmam lefényképezni is. (tovább…)
